A kiállítások és konferenciák fókuszában
a SECUREX
2010.május
Sokan
voltak részesei a HUNGEXPON megrendezésre kerülő 10. Nemzetközi
Munka,- és Biztonságvédelmi kiállításnak. A szakkiállítás, mint
egy rendezvénycsokor került bemutatásra és 5 nemzetközileg elismert
kiállítónak adott helyt, INDUSTRIA, ELECTROSALON, CHEMEXPO, ÖKOTECH.
A SECUREX kiállításon mind a mechanikus, mind az elektronikus
biztonságtechnikai kiállítók részt vettek. A kiállítói Fórumon
hallható folyamatos szakmai programokat is nagy érdeklődéssel
fogadták a látogatók. Nagy sikerrel zárult Mátyás Zsolt a TERMINÁL-
LOG KFT. Ügyvezető igazgatójának előadása, melyen a Logisztikai
biztonságról és a jövő vagyonőréről tartott beszámolót.
A
kiállításon természetesen kiállítóként is bemutatkozott a TERMINÁL-LOG
Kft. a Magyar Logisztikai Egyesület Ellátási lánc Standján,
mely szintén sok érdeklődőt és üzleti ismeretséget hozott a Cég
számára. Bízunk benne, hogy a 2012- ben megrendezésre kerülő szakkiállításon
is ismételt meghívást kapunk és lehetőségünk lesz bemutatni szakmai
fejlődésünket.
Feddhetetlen előélet a szakmában
2009.július
A
Magyar Közlöny 2009/83. számában kihirdetésre került a bűnügyi
nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai
által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról,
valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról
szóló 2009. évi XLVII. törvény, melynek 104.§-sa tartalmazza a
vagyonvédelmi törvénynek a témával kapcsolatos módosítását is.
Ez alapján önmagában a büntetlen előélet, a tiszta erkölcsi bizonyítvány
továbbra sem lesz elég a szakmai igazolványok megszerzéséhez,
de a vagyonvédelmi törvény 6.§-ának szövege az érintett bűncselekmények
felsorolásán túl tartalmazni fogja a határidőt is, ameddig a személy-
és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység nem végezhető.
A törvény módosítása - az AB határozatban foglalt határidővel
összhangban - 2009. június 30-án lép hatályba.
TAPA minősítés megszerzése
2009. május
Egy
biztonsági szolgáltató cég életében a vevői megelégedettség a
legfontosabb elismerés. Nagy öröm számunkra, hogy az Agility Magyarország
Kft. a TAPA minősítés megszerzéséhez szükséges biztonságtechnikai,
tervezési, kivitelezési illetve biztonsági szabályzatainak elkészítését
a Terminál-Log Security Kft-re bízta.
Egy
hosszadalmas közös felkészülésen és a TAPA auditáláson van túl
Társaságunk, és örömmel nyugtázhatjuk, hogy egy nemzetközileg
elismert Auditor cég auditálta a logisztikai cég védelmi és biztonsági
rendszerét. Az auditálás kiterjedt az élőerős védelem felépítésére,
a technikai védelmi rendszerek felülvizsgálatára, valamint a raktár
működésének átfogó vizsgálatára. A védelmi rendszerbe a kor legmodernebb
és legbiztonságosabb technikai berendezéseit építettük be.
A
vagyonőri kezelőszemélyzet és a biztonsági kollégák már az előauditon
bizonyították felkészültségüket, amit a TAPA "főpróbáján" 93,77%-osan
tudtak teljesíteni. Az elért eredmény a biztonsági előírásrendszer
három fokozata közül az "A" legmagasabb minősítésnek felel meg.
Ez
a minősítés garantálja, hogy raktár tevékenysége során a legszigorúbb
biztonsági előírásokat alkalmazza.
Természetesen
egy komplex biztonsági rendszert egy vagyonvédelmi szolgáltató
nem mondhat soha 100%-osnak, éppen ezért folyamatosan fejlesztjük,
bővítjük a meglévő vagyonvédelmi rendszert.
Az
Agility Magyarország Kft. a jövőben a TAPA PLUSSZ minősítés megszerzését
irányozta elő. Bízunk benne, hogy a PLUSSZOS minősítés megszerzésére
nem kell sokat várnunk és közös munkával elnyerhetjük a LEGBIZTONSÁGOSABB
LOGISZTIKAI RAKTÁR címet.
Új Megbízásunk!
2009. március 16.
Cégünk Biztonságtechnikai csapata végzi
a WABERER'S Holding Zrt. irodaházában a beléptető és videómegfigyelő
rendszer bővítését. Reméljük jelen megbízásunk a jövőben egy szorosabb
és bővülő partneri együttműködést jelent.